Kimle 800 éves település

Látnivalók

A Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt, 224 m2 alapterületű horvátkimlei templom 1780-ban nyerte le jelenlegi formáját, korábbi eredetéről a szentély gótikus részletei árulkodnak. Mindkét templom külső falán emléktábla örökíti meg a világháborúk helyi áldozatainak neveit.

A horvátkimlei templom környéke számos látnivalót kínál.

Közvetlen mellette látható Mate Meršić Miloradić 1933-ban állíttatott emlékműve, Balázs Árpád fafaragó alkotása. A falu egyik legnagyobb alakja Mate Meršić Miloradić papköltő, aki 1879-ben került Horvátkimlére, lelkészként. Sokrétű, nemzetiségmegtartó munkája jelentősen hozzájárult a horvát közösség erősítéséhez. Évkönyvet, újságot szerkesztett, valamint verseket fordított és írt. Közel 2000 kötetes könyvtárat tudott magáénak, amit 1928-as halálakor a pannonhalmi apátságára hagyott. Síremléke a temetőben, emléktáblája a templom mellett található.

A temetővel szemben található 48-as téren a horvátok letelepedésének 450 éves évfordulóján állított emlékmű található. 

A falu egyik legmegkapóbb látványa a temetőhöz vezető gesztenyesor, amit az egyik legszebb katonai emlékműként tartanak számon a környéken. Az itt álló gesztenyefákat 1932-ben, az első világháborúban elesett helyi katonák emlékére ültették. A hősök neveit a templom falán elhelyezett tábla őrzi. Az azóta hatalmas fákká terebélyesedett csemeték közé a ’90-es évek elején fából faragott stációkat állítottak fel. Krepsz István és Balázs András közös alkotását 1993-ban szentelte fel Pápai Lajos megyés püspök.

A 2001-ben új helyre került színes Nepomuki Szent János szobrát több mint 200 éve állították. Akkoriban még a régi hídnál állt, a folyók és hidak védőszentjeként őrizte a hidat és a Dunát.

A folyókanyar övezte Magyarkimlén találjuk a Sarlós Boldogasszony templomot. Helyén már a XIII. században templom állt. Mint szomszédja, ez is barokk külsőt kapott a 18 században. Azonban 1992-ben zajlott felújítás során kiemelték középkori részleteit, így a feltárás során megtalált lőrésszerű ablakokat, vagy a bélletes kapubejáratot.

A magyarkimlei templom közelében áll a 120 éves Szentháromság-szobor és hársfa.

A magyarkimlei temetőben értékes régi síremlékek láthatók német feliratokkal.

2001. óta a Mosoni-Duna hídnál áll IV. Béla király szobra, mely Rieger Tibor szobrászművész kőből faragott alkotása.

Novákpusztán 2007. május 20-án szentelték fel az Apor Vilmos templomot, melynek építése helyi kezdeményezésre indult el 2004-ben. Novákpuszta természeti környezete kiváló túralehetőségeket is kínál: a Mosoni-Duna két partja is védett természeti terület a kisrégióra jellemző növény- és állatvilággal.

novákpusztai kastély régen